Ugye azonnal bevillant egy történet a fejedben, hogy az a nő hogyan került ebbe a helyzetbe? Na meg a pasi… Íme az én verzióm:
„A nő már annyira unta az egész istenverte életét, hogy legszívesebben kinyitotta volna az ajtót, és kipottyant volna a semmibe, ez az arisztokratikus semmittevés megőrjítette… Minden áldott nap ugyanaz az unalmas sorrend: felkelni, lemosakodni, ruhákat válogatni, majd várni az undok öltöztetőlányokat, akik ráfeszítették gyakorlatilag a ruhát, amiben aztán egész áldott nap nem kapott levegőt, viszont mosolyogni kellett. Ráadásnak az a sok büdös szájú udvarló, akikkel az apja elárasztotta, és a nyomás, hogy ezekből majd lesz egy, aki minden reggel rálehel majd a szemközti párnáról… inkább a halál!
Az arisztokratikus nyomás hatására, meg az ő köreikben egyáltalán nem akceptált női makacsság és lázadás hatására a nő futni kezdett, bár ez aztán végképp nem volt divat sem az arisztokraták, sem a nők között, de futott, loholt, levegőt is alig kapva, hanyatt-homlok, el az udvarból és a büdös udvarlók elől. A ruháját az ölébe gyömöszölve, ziláltan menekült, amikor egy szobor szépségű meztelen férfi kilépett a fák közül, és megállt.
A nő meghökkenve nézett a váratlanul felbukkanó gyönyörű meztelen férfira, a csodás vádlira, a feszes csípőre, markáns mellizmaira, közelebb lépett, megszagolta, és örömmel állapította meg, hogy ez nem volt büdös, sőt, kifejezetten vonzónak találta a nagy felületen kipárolgó férfit, így finoman elmosolyodott, majd révetegen és pirulva továbbpillantva egy ecsetet is meglátott a férfi kezében. Felvonta a szemöldökét kérdőn…
– Hölgyem, már éppen vártam, az illatosított üres stúdiómban megörökítem az ön csodálatos, vad báját!
Majd egy elegáns mozdulattal betessékelte a nőt a műterembe, és szenvedélyesen festeni kezdte. „
